PK előző bejegyzéséről - az egyelőre cseresznyésen megúszott bélfertőzésünkről - eszembe jutott, hogy elmesélem első itteni (és amúgy azóta általánossá vált) éttermi élményünket.

Kezdjük azzal, hogy belépsz és észreveszed, hogy mindehol hamutartó. Itt ugyanis mindehol (de tényleg mindenhol!!!) megengedett a dohányzás. Ez alatt értsd, hogy nemcsak a benti éttermes helyeken, de konkrétan az autószalonokban is ki van téve a hamutartó és kb. külön felhívnak arra, hogy egy félig elszívott cigivel szállj be a kiállított darabba és próbáld ki a kocsiba beépített hamutartót is! Azt mondják, a múzeumokban és a bankokban talán nem illik rágyújtani, de én erre sem fogadnék.

Szóval pikk-pakk, 30 mp-en belül már eléd is varázsolják  az étlapot, ami konkrétan egy fél Révai lexikon vastagságú bekötött könyv, tele képekkel. Maradjunk annyiban, hogy gyorsan haladva  is egy 20-25 percet igényel az átnyálazása.

De, ami a legmegdöbbentőbb volt számunkra az az, hogy a legösszetettbnek tűnő étel kikérése után is maximum(!) 10 percen belül az asztalodon landolt a rendelés. Itt ugyanakkor nem egyszerre hozzák ki a fogásokat, hanem, ahogy azok elkészülnek, és azért, hogy ebben minél up-to-datebbek legyenek a pincérek, gyakran egy fülessel járkálnak a fejükön, amin keresztül a konyhából kapják az infokat.

Másik meglepő dolog, hogy jó magyar szokásként kértünk tészát/rizst is köretként, de mivel azt itt az étkezés után szokás enni arra az esetre, ha még éhes maradnál, csak utolsó tételként hozzák ki, így a sok zölsédges, szószos husi foglalhatja el a bélrendszer legalját.;)

Ha pincérre van szükség, csak egy ultra hangos vakkantás és máris a semmiből előteremnek, minden sértődöttség nélkül. Mindez otthon 1-2 hegyes, kajába célzott, tartalmasabb köpés nélkül szinte megúszhatatlan lenne. Itt természetes és mosolyognak hozzá.

A pekingi konyha egyébként paradicsomos alapú, és el kell mondanunk, hogy - hormonkészítmények ide vagy oda - valami fenségesen édesek a paradicsomok itt. Teljesen rájuk kaptunk, és szerves részét képezik az itthoni étkezéseinknek már.:)

Összegezve, idáig 10ből 9szer nagyon jól jártunk. Persze, más mint az otthoni kínai - ezt tudtuk, gondoltuk - de pozitív értelemben más! Nagyon ízeletes, változatos, főképp disznó-, és marhahúsra épülő kaják, sok-sok zöldséggel és rengeteg zsiradékkal.

Az az 1 a 10ből, mint kivétel, a tegnapi napon ért minket. Rohadt, ecetes spenót, ecetben főtt rizstésztával és macskakaja szagú, fura húspép kenyérféleségbe töltve, megfejelve az egyberagadt orsóstészátás, gombás, menzás paradicsomszósszal meglocsolt egytálétellel. Hát, Istenem, ilyen is kell, elraktuk tapasztalatnak, a tányért pedig kedvesen eltoltuk magunktól 3 falat  (1. : az eszmélésé; 2. falat: "de biztos, jól éreztem?"érzésé 3.: "rohadt éhes vagyok, megpróbálom, na!" kezdeti optimizmusé) után. Legközelebb a 2-nál megnyomjuk a "leggyengébb láncszem" gombot és kiszállunk!;) 

 Szóval, lefogyni hosszútávon - azt hiszem, - nem fogunk.:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.