Zinternet

2013.03.31. 06:43

Mielőtt kijöttünk, utnanéztünk, milyen lehet az intenetszolgáltatás Pekingben. Nekünk talán ez az egyik legfontosabb dolog itt, hiszen kb csak így tudjuk tartani a kapcsolatot veletek. Találtam rengeteg céget, illetve a hihetetlen fejlődést alapul véve tutira biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. TT is leinfózta, neki is azt mondták, hogy teljesen okés a helyzet. Az ugye kvázi köztudott, hogy a Google alapú termékeket itt nem favorizálják, illetve maga a kereső is helyenként blokkolt, a fészbuk meg teljesen, mondjuk nem is kell nekik, van sajátjuk. Ellenben a Bing olyan sebességgel robban a képernyőre, hogy még fel sem engedem az entert, már be is töltődött. Beköltözésünk után szembesültünk a ténnyel, hogy vagy nekünk magasak az igényeink, vagy jellemzően a többieknek alacsony. (persze, hogy nem bennünk van a hiba ;) ) Otthon, ha jól tudom, 10Mb-esnél lassabb netet már kb nem is lehet kapni és ez árban sem túl megterhelő. Nem töltögetünk le semmit, azt hiszem teljesen átlagos júzerek vagyunk ebből a szempontból. Otthon is az egyetlen sávszélességet igénylő hobbink az online Terápia nézés volt. Ezen kívül néha ugye a Live-on való autóverseny és háborúskodás játszott még, de kb ennyi, ahhoz meg leginkább jó ping-kell, nem is annyira száguldó net. Ezek után jelenlegi helyzetünk a következő:

n1.jpg

Mint láthatjátok, csak úgy fröcsög! :) A ping meg valami halálos, úgyhogy az online gaming ugrott. Miután kiderült az igazság, nekiálltam megoldást keresni. A szolgáltatónknak szüksége volt a vonalas telefonszámunkra, hogy be tudjon azonosítani. Ehhez fel kellett hívni őket a vonalas telefonon és megkérdezni, mi a számunk. Ez csak nekem tűnik abszurdnak??? Miután kiderült, elárulták, hogy csak a következő hónaptól módosíthatom a csomagot, nem azonnal. Így újra hívtam őket csütörtökön, és angol nyelvtudásomat a minimális szintre csökkentve elmagyaráztam, hogy miért is telefonálok. A kisasszony közölte, hogy a legegyorsabb netszolgáltatásuk 4Mb-es, a feltöltési sebességet ezek után meg se mertem kérdezni. Mivel azt más forrásból megtudtam, hogy ennél nagyobb csomagra itt előfizetni kb felesleges, mivel a szolgáltató és köztünk lehet akármilyen gyors a net, ellenben onnan tovább nem nagyon szokott 4Mb fölé menni a sebesség, így ez teljesen elfogadható megoldásnak tűnt. Miután beolvastam a megfelelő kódokat, ígérte hogy visszahív, csak konzultál a technológiai csapattal. 1 óra múlva ez meg is történt, mikoris közölte, hogy a technikusok aznap már nem tudják ellenőrizni a rendszert, hívnak másnap. Hívtak másnap, mondta, hogy a rendszer itt max 2Mb-et tud, jó lesz-e az?! A jelenlegi helyzetnél minden jobb, úgyhogy természetesen beleeggyeztem. Felhívta a figyelmemet, hogy ez így drágább lesz mint a jelenlegi, így is jó-e??? Érdekesen gondolkodhatnak a helyiek, ha erre külön felhívják a kedves ügyfél figyelmét. :) Ezek után egy kis türelmet kért és megígérte, hogy nemsokára visszahív. Így is történt, tájékoztatott, hogy akkor 1-jétől már 2Mb-tel fog nálunk robogni a net, ha jóváhagyom. Viszont, ha most jóváhagyom, akkor nem változtathatom vissza. Mivan??? Miértis??? Persze nem kötekedtem, eszem ágában sincs visszakérni a lassabb netet.

Mint láthatjátok, a rendszer icipicit bürökratikus, ebből adódóan lassú, de működik. Az ügyintéző, ha megígéri visszahív, részletesen tájékoztat, és annak ellenére, hogy valami botrányosan beszél angolul, végig kedves és segítőkész. A végén mindíg úgy búcsúzott el, hogy megkérdezte segíthet-e még valamiben? Azért nem feltétlenül ehhez vagyunk hozzászokva, ugye?! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://pekingidiodak.blog.hu/api/trackback/id/tr175185191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz_timi 2013.03.31. 13:07:18

Miért nem szólsz a kedves ex munkaadódnak, hogy húzzanak már ki neked egy nagy sávszélesságű kábelt? :D
süti beállítások módosítása