Guruló színek

2013.04.12. 05:50

Tudjátok, hogy nem vagyok tipikus autómániás (persze azért a benzinvérűséggel nincs gond), egy órásbolt nekem sokkal nagyobb élmény, de ami itt van, az besz@rás. Ahogy mentünk épp A-ból B-be, belebotlottunk az American Idol helyi verziójába. Nem sokat cicóztak a selejtezők helyszínének megválasztásásval, egy viszonylag nagy KTV épület előtt tartották. Segítek, a KTV egy olyan szórakozási lehetőség, amiről már tuti hallottatok: egy kisebb csapat beül egy szobába, ami valamilyen adott téma szerint van berendezve - jellemzően valamilyen Disney rajzfilmből merítve ihletet - és némi alkohol segítségével, (de ami legrosszabb akár nélküle) egy irdatlan méretű TV-t nézve kareokiznak, és örülnek neki nagyon. A méretet szerintem lassan már említenem sem kell, brutál. Személy szerint nem nagyon néztem ezeket az éneklős tehetségkutatós műsorokat, ellenben az első pár adást szinte mindíg. Tudjátok, amikor sírva visítunk az önmagukat hihetetlen tehettségnek tartó jelentkezőkön, akiknél adott esetben a zuhany alatt még talán nekem is több hangom van (pedig nincs, csak én nem eröltetem). ;)

Bíztam benne, hogy itt élőben kuncoghatunk egy keveset, na ez nem jött be. Megvágva, profin összerakva, ahogy a TV-ben lemegy tényleg irtó szórakoztató tud lenni, de így.... Nem vicceltek a rendezők, mindenkinek acapella kellet énekelni, abban a kb 20 percben, amíg ott voltunk, nem hallottunk angolul éneklő jelentkezőt, a többit a fantáziátokra bízom.

egy kedves jelentkező:

ci1.jpg

a kevéssé irigyelt zsűri:

ci2.jpg

Míg élveztük az előadásokat, egyszercsak valami megmagyarázhatatlan erő elhúzta a szememet, és ott volt ő. Ha kedvenc autómárkát kellene megnevezni, gondolkodás nélkül a Porsche szó szaladna ki a számon, ez így van, amióta világ a világ. Ellenben gondolom nem vagyok azzal egyedül (de ha igen az se baj), hogy azért valahogy csak beférkőzik a szívembe mellé a másik lovas logós négykerekű. Valószínüleg nem nagyon van férfiember, akire ne gyakorolna irdatlan emócionális hatást. Ebből a szempontból azt hiszem, az egyik legjobb helyen vagyunk, mint említettem korábban ugye a gépjárműpark hihetetlen. Így adódott, hogy  szegény TT 2x volt kénytelen ácsingózni egymás után az út szélén és nézni ahogy csorgatom a nyálam és fotózok bőszen. Mivel a két eset között nem volt több mint 3 perc, a másodiknál próbáltam rapid lenni és rettentő büszke voltam rá, milyen hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat.

 Piroska:

f1.jpg

f2.jpg

f3.jpg

Hófehérke:

f4.jpg

f6.jpg

f5.jpg

 

Ahogy láthattátok már korábban, itt egész érdekes elképzeléseik vannak az embereknek az autók színét illetően, így az előbbiek teljesen konszolidáltnak mondhatóak. Tegnap sikerült lekapnom a következőt, háááát az egyik szemem sírt....

p1.jpg

A foncsorozott lila itt valamiért nagyon menő:

m1_1.jpg

 

Pesze a végére hagytam a személyes kedvencemet. Én csak burokmobilnak hívom és egyszer ki kell próbáljam, ha addig élek is és ha jól sikerül a tesztkör, karácsonyra kérek egyet a Jézuskától - érdemes megfigyelni a hátsó fotelt, ez lesz majd az ütőkártya a kezemben ;)

burok.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pekingidiodak.blog.hu/api/trackback/id/tr55217900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása