Az úgy volt, hogy indulás előtt ráfüggtem a netre és megpróbáltam elérhető távolságon belül wake-elési lehetőséget találni. Ha jól emlékszem, Pekinghez a legközelebb 4000km-re találtam pályát. Szeretem az elemeket, de nem annyira, hogy ennyit utazzak egy kicker-ért, vagy egy slider-ért, így elkezdtem lejjebb adni az igényeimből, gondoltam akkor majd néha-néha lemegyünk a tengerparta (130km) TT-vel, csak találok ott valami csónakot, ami meghúz, ő meg elnapozgat és derül rajtam nagyokat. Ez a terv is dugába dőlt pikk-pakk, mivel mint kiderült, itt tengerpartnak azt a szakaszt hívják, ahol a víz eléri a szárazföldet. Pont. Nincs beach, nincs szolgáltatás, semmi vízisportos lehetőség, ellenben kikötő az van. Jött a B-terv - ami persze már régebb óta motoszkált a fejemben mint alternatíva - váltsunk Kite-ra. Az a jó, hogy ahhoz is csak ugyanaddig kell délre menni mint a wake-eléshez vagy esetleg Vietnámba, ott kifejezetten rá vannak már pörögve a népek. Ettől függetlenül optimista voltam, a bukómat bepakoltam a bőröndbe, hátha, illetve találtam egy cikket amiben az volt, hogy elméletileg az olimpiai vizesszámokhoz épített parkban van egy ilyen kezdeményezés, mert erős a lobbi, hogy a 2020-as olimpián már szerepelhessen a wakeboard. Ennek ellenére se egy weboldal, se semmi, ami ezt alátámasztotta volna, a hivatalos oldalon egy árva említés se.

Mióta itt vagyunk próbáltam mindenfelől infót gyűjteni, hogy van-e bármi valóságalapja a cikknek. Azt tudtam, hogy az olimpiai park Shunyi-ban van, szabadszemmel is elég jól látható, mivel ott rendezték a vizes számokat. Ha jól emlékszem, hoztunk is kajakos aranyakat bőséggel. Egyik vendégeskedésünk alkalmával valahogy szóba jött a téma, mire mondta vendéglátónk, hogy ők voltak kinn, mert a gyerekek eveztek otthon, így próbáltak nekik lehetőséget keresni, és hogy láttak valami olyasmit amiről beszélek. Fény az alagút végén, de maradjunk annyiban, hogy azért nem éltem nagyon bele magam.

A hét végén megbeszéltem egyik ismerősünkkel, hogy egy kis kirándulás keretein belül, legyen a célpont mondjuuuuuk, nemistudom, Shunyi?! Úgyis szép idő van, van víz, zöldterület, ő sem volt ott az olimpia óta, miértisne? Persze elmondtam, hogy azért összeköthetnénk a kellemeset a hasznossal, de nem volt ellenvetése. Mille grazie! Megnéztem a térképen, sima liba, még bőven Pekingen belül van, mindössze egy másik kerület. Naja. Meg, ahogy Móricka ugye... A park háztól-házig 45km és még Pekingen belül vagyunk, ahogy említettem. Odafele az út 50 percig tartott úgy, hogy még keresgélni is kellett picit, visszafele ezt sikerült 1,5 órára feltornászni. Picit dugós volt a pálya.

Szerencsére nagyon könnyen leparkoltunk, gyorsan letámadtam a jegyárusító lányt (felszerelkezve kínaiul prímán beszélő ismerősünkkel), hogy kiderüljön végre az igazság. Azt mondta, itt semmi ilyesmi nincs, pedig kedves ideiglenes tolmácsunk próbálkozott a végén még némi activity-t is bevetni. Ez van, így jártam, sebaj, menjünk azért csak be, élvezzük a napsütést meg a parkot. A komplexum gyönyörű, hihetetlen, hogy 2 hét miatt mit odarittyentettek. Van evezőspálya, rafting pálya, minden az ég világon úgy, hogy ott előtte semmi nem volt. Víz se. Az evezős pályákon hajók gyakoroltak, de kicsit kihalt volt a park. Titkon reménykedtem azért, hogy valami csoda folytán észreveszek oszlopokat a vízben, de ahogy mentünk befelé, híre hamva sem volt ilyesminek. Aztán egyszercsak:

Aztamindenit!!! Lehet, hogy tényleg... Pindurkát megugrott a pulzusom, TT mondta is egyből, hogy menjek tempósan nyugodtan, jönnek ők is utánam. <3 Kb. 100-150m-el később ez a látvány fogadott:

És tényleg itt van. Sok ezer kilométeres körzetben az egyetlen pálya. Májusban nyitás. Yipppppeeeeee! :D 

Amióta kijöttünk, még nem csaptunk oda egyszer sem. Se rendesen, se sehogy. Persze volt épp elég újdonság, jelenleg is eléggé az elején tartunk a dolgoknak, de azért egyre jobban belakjuk az új kis életünket. Valószínüleg éppen ezért egy ideje fel-feljön a téma, hogy menjünk már el bulizni egyet. Ez rendben is van, de helyismeret híjján ez nem olyan egyszerű manőver, amilyen helyeken eddig voltunk azok meg nem igazán olyan partyzós hangulatúak voltak. Érdeklődtünk már többfelől is, hogy hogy is van itt ez a "bulizzunkegyet szombateste" dolog, de eddig leginkább elkeserítettek a válaszok, hogy azért ne felejtsük el, ez nem Európa... Láttunk a múlt hétvégén pár klubbszerű hipermodern építményt egyik útunk során (megjegyezném, egy kisebb afrikai ország éves költségvetésével megeggyező értékű autóparkkal a bejáratuk előtti parkolókban), majd utánanézek, hogy milyen zenét is játszanak, illetve valami partyfotót csak feltesznek, amiből leszűrhető, hogy a mi elképzelésünknek megfelelő lehet-e a társaság.

Lehet, hogy tudat alatt már tényleg nagyon mehetnékem van, mert tegnapelőtt főzés közben valahogy bekerült a magnóba a Nightlife 5. Mikor TT hazaért, a folyósón még nem igazán tudta, hogy mostakkor tényleg nálunk üvölt-e a zene, vagy hogy is van ez, de mikor belépett és csak annyit látott hogy masszívan bólogatok, füligszáj lett egyből. Úgy néz ki valaki nagyon szeret odafennt, vagy csak nagyon jó kisfiú voltam idén, mert tegnap ahogy szörfölök az internet csodálatos világában, észreveszem, hogy kedvenc DJ-m frissítette infótengerét. Nézem a fellépési helyszíneket, jééééé nincs is olyan nagyon messze Japán, pont "errefelé" turnézik. És nicsak, utolsó állomás BEIJING!!!

Óriás kutatás egyből, kiderült, hogy Május 11.-én lesz a Nagyfal Zenei Fesztivál:

http://www.greatwallmusicfestival.com/index.asp

Egyből felizzottak a vonalak, és teljes egyetértésben arra a döntésre jutottunk, hogy nélkülünk idén esélyük sincs megrendezni. Picit átfutva a honlapjukat olyan, mintha egynapos Sound lenne zeneileg, hangulatilag meg talán Volt. A látvány mondjuk szerintem nem lesz gyenge:

Lényeg a lényeg, 4 hét múlva okosabbak leszünk, és reméljük egy óriási élménnyel gazdagabbak.

Beijing make some noize, I can't hear you!!! Andy C is in tha house! :D

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én nagyon szeretem az ananászt. Na, nem a konzerves, cukorszirupos kamu utánzatot, hanem a picit édes, roppanós, friss gyűmölcsöt. Kívülről is gyönyörű, na, de a belseje! Magában, pizzára, húshoz, joghurtba vagy köretként földimogyoróval rizsbe keverve..mindegy hogy, jöhet bármikor!

Persze, a pucolás az egy szenvedés. Mert bárhogy tisztítod, bármeddig csinálod is, egy pici fás héj  csak mindig ott marad a fránya kis lukakban! Éhesen nekikezdeni ennek a műveletnek? Egy kolostornyi buddhista szelídsége kell hozzá!

Hogy mit találtak ki erre a kínaiak? Voilá! 

Az árusok az utcára költözve, kis asztalkájukon türelmesen farigcsálják egy fura vésőszerszámmal  ezeket a hatalmasra nőtt gyümölcsöket. Akkurátusan (hisz hová rohannának?), spirálban haladnak végig a gyümin, míg az utolsó makacs kis héjdarab is el nem tűnik. A képen látható példány sajnos már a múlté.

R.I.P. drága barátunk, nagyon finom voltál!

Tudjátok, hogy nem vagyok tipikus autómániás (persze azért a benzinvérűséggel nincs gond), egy órásbolt nekem sokkal nagyobb élmény, de ami itt van, az besz@rás. Ahogy mentünk épp A-ból B-be, belebotlottunk az American Idol helyi verziójába. Nem sokat cicóztak a selejtezők helyszínének megválasztásásval, egy viszonylag nagy KTV épület előtt tartották. Segítek, a KTV egy olyan szórakozási lehetőség, amiről már tuti hallottatok: egy kisebb csapat beül egy szobába, ami valamilyen adott téma szerint van berendezve - jellemzően valamilyen Disney rajzfilmből merítve ihletet - és némi alkohol segítségével, (de ami legrosszabb akár nélküle) egy irdatlan méretű TV-t nézve kareokiznak, és örülnek neki nagyon. A méretet szerintem lassan már említenem sem kell, brutál. Személy szerint nem nagyon néztem ezeket az éneklős tehetségkutatós műsorokat, ellenben az első pár adást szinte mindíg. Tudjátok, amikor sírva visítunk az önmagukat hihetetlen tehettségnek tartó jelentkezőkön, akiknél adott esetben a zuhany alatt még talán nekem is több hangom van (pedig nincs, csak én nem eröltetem). ;)

Bíztam benne, hogy itt élőben kuncoghatunk egy keveset, na ez nem jött be. Megvágva, profin összerakva, ahogy a TV-ben lemegy tényleg irtó szórakoztató tud lenni, de így.... Nem vicceltek a rendezők, mindenkinek acapella kellet énekelni, abban a kb 20 percben, amíg ott voltunk, nem hallottunk angolul éneklő jelentkezőt, a többit a fantáziátokra bízom.

egy kedves jelentkező:

a kevéssé irigyelt zsűri:

Míg élveztük az előadásokat, egyszercsak valami megmagyarázhatatlan erő elhúzta a szememet, és ott volt ő. Ha kedvenc autómárkát kellene megnevezni, gondolkodás nélkül a Porsche szó szaladna ki a számon, ez így van, amióta világ a világ. Ellenben gondolom nem vagyok azzal egyedül (de ha igen az se baj), hogy azért valahogy csak beférkőzik a szívembe mellé a másik lovas logós négykerekű. Valószínüleg nem nagyon van férfiember, akire ne gyakorolna irdatlan emócionális hatást. Ebből a szempontból azt hiszem, az egyik legjobb helyen vagyunk, mint említettem korábban ugye a gépjárműpark hihetetlen. Így adódott, hogy  szegény TT 2x volt kénytelen ácsingózni egymás után az út szélén és nézni ahogy csorgatom a nyálam és fotózok bőszen. Mivel a két eset között nem volt több mint 3 perc, a másodiknál próbáltam rapid lenni és rettentő büszke voltam rá, milyen hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat.

 Piroska:

Hófehérke:

Ahogy láthattátok már korábban, itt egész érdekes elképzeléseik vannak az embereknek az autók színét illetően, így az előbbiek teljesen konszolidáltnak mondhatóak. Tegnap sikerült lekapnom a következőt, háááát az egyik szemem sírt....

A foncsorozott lila itt valamiért nagyon menő:

Pesze a végére hagytam a személyes kedvencemet. Én csak burokmobilnak hívom és egyszer ki kell próbáljam, ha addig élek is és ha jól sikerül a tesztkör, karácsonyra kérek egyet a Jézuskától - érdemes megfigyelni a hátsó fotelt, ez lesz majd az ütőkártya a kezemben ;)

Mivel a szmog úgy döntött, hogy vasárnapra engedélyezi a hétvégére tervezett kirándulásunkat, felugrottunk a bringákra és meg sem álltunk a Láma templomig. Na, nem őt  kerestük:

Sokkal inkább ezt:

Viszonylag egyszerűen odataláltunk és a cangák leláncolása után már sétáltunk is befelé. A teljesen korrekt árás belépőkhöz még 1-1 névjegykártya méretű VCD-t is kaptunk, amin egy pár perces videó van a templomról (igaz, az első pár snitten kívül teljesen érthetetlen, mert, amikor a nagyszakállú szerzetesek kezdenek el beszélni a templomról, az már a kínaiaknak is sok és átváltanak kínai feliratra, ami mellé az angol már igazán nem férhetett el. Én megértem őket. Tényleg durva! ;) )

Az első kép, ami fogadott minket a színapeltta egészét magán viselő fakapu volt, amely egy hosszú, parkszerű résznek utat nyitva vezetett el minket a templomkompexumhoz.

Érdekes volt látni, ahogy az érkezők már a bejáratnál elkezdték a hosszú percekig tartó hajlongatást fejük fölé-elé tartva a méretes pálcikaszerű füstölőiket, pláne annak tükrében, hogy mindenhol olvasható a felhívás, hogy meg ne merjék gyújtani azokat, mert a szél bármikor feltámadhat. 

Bár közismert Tibet és a kínai kormány szembenállása, a két terület közötti vallási összefonódás a mai napig szétszakíthatlan. Érdekes, hogy míg a kínai kormány nem hajlandó elismerni a száműzetésben élő dalai lámát, addig a második legnagyobb tibeti méltóság, a pancsen láma itt székel Pekingben és már a 20. század eleje óta élvezi a kormány elismerését. Természetesen a pancsen láma személye körül sem alakult mindig minden a kormány óhajának megfelelően. Történt ugyanis egyszer, a 10. pancsen láma halála után, hogy a kormány felkérte a szövetségesnek vélt lámákat, hogy jelöljék meg az elhalálozott reinkarnációját, azaz a következő pancsen lámát. A feladattal megbízott  apát azonban súlyos hibát követett el, ugyanis a dalai láma áldását merte kérni a személyt illetően. Nem kellett sokat várni a kormány válaszára: a férfit letartóztatták, majd  visszahozták a régi választási módszert, amelynek értelmében az a jelölt lesz az új láma, akinek nevét a bűvös aranyurnából kihúzzák. Az  új láma tehát így "reinkarnálódott" :) (illetve a régi az újba), de a megválasztásának körülményei miatt személyét a tibetiek egy csoportja megkérdőjelezi. Hát, végülis...

Befelé menet számos csarnok követi egymást, haladva a legnagyobbtól a legkisebb felé. Jó lenne mindegyikhez külön-külön képeket feltenni, de őszintén szólva, elég nehéz utólag megmondani, melyik kép hol készült, ezért mielőtt elkövetném azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy a Mennyei Királyok Csarnoka helyett a Tízezer Áldás Pavlionjának képét rakom be, vagy - amibe bele se merek gondolni! - a Tan Kerekének Csarnokáét.. következzék egy rövidke káoszos egyveleg:

szerzetes:

szemetes:

Ahogy láthatjátok, nem véltelenül írtam a legelején, hogy templomkomplexum. A csarnoknak nevezett kisebb-nagyobb épületek nincsenek egymással közvetlen összeköttetésben, egy udvaron lehet átsétálni egyikből a másikba...a látvány pedig eközben magáért beszél!

Így érkeztünk el az utolsóelőtti csarnok lakójához, a Guiness rekordok könyve által is elismert, egy  nem apró darab fából kifaragott, 26 méter magas Buddha szoborhoz. A bejáratnál kint van a dokumentum, elolvastuk, örültünk neki, de ami benn fogadott, arra azt hiszem, nem voltunk felkészülve. Az épületet konkrétan a minimum  6 emelet magas szobor köré húzták fel és a szoborra tényleg nincs jobb szó, mint hogy monumentális. 

A kisebb sokkból felocsúdva ezek után kényelmesen elmajszoltuk egy padon a zseniális házi készítésű fasírtos, majonézes, sajtos, friss bagettes szenyóinkat.. Akkora élmény volt végre valami jó kaját enni (azt hiszem, revidiálni fogom a  korábbi kajás posztjainkat), hogy a két harapás közötti vigyorgó arcunk láttán még náhány kínai is gyanúsan közel merészkedett bele-belebámulni az egyre erősebben szorongatott alufóliazacskóinkba.

A kirándulás folytatásaként  továbbgurultunk a Konfuciusz templomhoz, ahol régen okosították a kis kínai nebulókat. Az az igazság, hogy közvetlenül az előző program után annyira nem tűnt nagy eresztésnek a történet, ettől függetlenül persze, szép volt ez a "templom" is.

Ami viszont mégis mókássá tette itt létünket az az, ahogy megfigyelhettük, hogyan működik itt a belföldi túristáskodás. A kb 30-40 fős csoportokat (amik vagy 3 percenként, fegyelmezetten követték egymást) egy számozott táblát tartó vezető vezényelte, az oldalán kis hasitasiban a hangfallal, amin csak úgy prüszkölte magából az infokat. A csoport tagjai ehhez képest jellemzően kamionos egyenbézbólsapit kaptak és teljesen csendben, egy árva kérdés nélkül meneteltek végig az egész komplexumon, helyszínről-helyszínre. A képen látható kapunál egy pillantra PK is becsatlakozott ezekhez a kedves emberekhez rendkívüli érdeklődést sugározva a pulcsijára picit rászáradt majonézesfasírttal egyetemben, de most, kivételesen nem tudta elhitetni, hogy kínai.

Mit ne mondjak, szuper volt ezek után este végre lehuppani otthon a kanapéra szusszanni egyet....és milyen jó volt felállni 3 perc múlva, hogy kinyissuk az ajtót a megérkező kínai tanarunknak...

Már szinte rutinszerűen telepedik rànk a bàmulattól átitatott csend, amikor a helyi "intersparból" kifelé jövet elhaladunk az elegàns plàza előterében elhelyezett lerakat előtt.

Az ízlésesen, körben elhelyezett üvegvitrinek falán  táncot jár a mesterségesen sárga plázafény. Mögötte  tálcákban elhelyezett koromfekete plüssbársony dudorodik hívogatóan az egyszerű halandó felé. Sötét egyenruhàs, kesztyűt viselő, hajàt szorosan hàtrafogó eladónő, kis fotel, barokk stílusú asztalocska. Szinte a zenét is hallom hozzá magamban.. 

Ó, de vajon mit rejthetnek e vitrinek titkos falai? 

Gyémántot? Dràgakövet? Vadakat terelő juhászt?!

Nem, nem, kérem szépen!

- Szeletelt (http://www.mjtang.cn/p276.html)

- talpas (http://www.mjtang.cn/p275.html)

- olaj vagy esszencia formájában kinyert (http://www.mjtang.cn/p283.html)

 G O M B Á á á á á t !  

Az eladó hölgy angol tudása híjján még előttünk sem ismert, hogy mitől tudhatnak többet, mint a mi varázslatos csiperkéink;) (ó,azok a gombapaprikások otthon!*), de akinek kedve támad hozzá, nézzen körül a Top Matsutake honlapján ( http://www.mjtang.cn ), az ára valamennyinek bagatell: a szeltelt kiszerelést már 5380 RMB-ért (kb. 188.000.- Ft), a talpasat 6150 RMB-ért (kb.215.000.- Ft), az olajat pedig  - csak most, csak itt, csak Nektek - 1600 RMB-ért (kb. 56.000.- Ft) meg lehet vásárolni!

Hmm, egy harit esetleg valaki?;)

 (*és PK-nak hála, már itt is!)

Mielőtt kijöttünk, utnanéztünk, milyen lehet az intenetszolgáltatás Pekingben. Nekünk talán ez az egyik legfontosabb dolog itt, hiszen kb csak így tudjuk tartani a kapcsolatot veletek. Találtam rengeteg céget, illetve a hihetetlen fejlődést alapul véve tutira biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. TT is leinfózta, neki is azt mondták, hogy teljesen okés a helyzet. Az ugye kvázi köztudott, hogy a Google alapú termékeket itt nem favorizálják, illetve maga a kereső is helyenként blokkolt, a fészbuk meg teljesen, mondjuk nem is kell nekik, van sajátjuk. Ellenben a Bing olyan sebességgel robban a képernyőre, hogy még fel sem engedem az entert, már be is töltődött. Beköltözésünk után szembesültünk a ténnyel, hogy vagy nekünk magasak az igényeink, vagy jellemzően a többieknek alacsony. (persze, hogy nem bennünk van a hiba ;) ) Otthon, ha jól tudom, 10Mb-esnél lassabb netet már kb nem is lehet kapni és ez árban sem túl megterhelő. Nem töltögetünk le semmit, azt hiszem teljesen átlagos júzerek vagyunk ebből a szempontból. Otthon is az egyetlen sávszélességet igénylő hobbink az online Terápia nézés volt. Ezen kívül néha ugye a Live-on való autóverseny és háborúskodás játszott még, de kb ennyi, ahhoz meg leginkább jó ping-kell, nem is annyira száguldó net. Ezek után jelenlegi helyzetünk a következő:

Mint láthatjátok, csak úgy fröcsög! :) A ping meg valami halálos, úgyhogy az online gaming ugrott. Miután kiderült az igazság, nekiálltam megoldást keresni. A szolgáltatónknak szüksége volt a vonalas telefonszámunkra, hogy be tudjon azonosítani. Ehhez fel kellett hívni őket a vonalas telefonon és megkérdezni, mi a számunk. Ez csak nekem tűnik abszurdnak??? Miután kiderült, elárulták, hogy csak a következő hónaptól módosíthatom a csomagot, nem azonnal. Így újra hívtam őket csütörtökön, és angol nyelvtudásomat a minimális szintre csökkentve elmagyaráztam, hogy miért is telefonálok. A kisasszony közölte, hogy a legegyorsabb netszolgáltatásuk 4Mb-es, a feltöltési sebességet ezek után meg se mertem kérdezni. Mivel azt más forrásból megtudtam, hogy ennél nagyobb csomagra itt előfizetni kb felesleges, mivel a szolgáltató és köztünk lehet akármilyen gyors a net, ellenben onnan tovább nem nagyon szokott 4Mb fölé menni a sebesség, így ez teljesen elfogadható megoldásnak tűnt. Miután beolvastam a megfelelő kódokat, ígérte hogy visszahív, csak konzultál a technológiai csapattal. 1 óra múlva ez meg is történt, mikoris közölte, hogy a technikusok aznap már nem tudják ellenőrizni a rendszert, hívnak másnap. Hívtak másnap, mondta, hogy a rendszer itt max 2Mb-et tud, jó lesz-e az?! A jelenlegi helyzetnél minden jobb, úgyhogy természetesen beleeggyeztem. Felhívta a figyelmemet, hogy ez így drágább lesz mint a jelenlegi, így is jó-e??? Érdekesen gondolkodhatnak a helyiek, ha erre külön felhívják a kedves ügyfél figyelmét. :) Ezek után egy kis türelmet kért és megígérte, hogy nemsokára visszahív. Így is történt, tájékoztatott, hogy akkor 1-jétől már 2Mb-tel fog nálunk robogni a net, ha jóváhagyom. Viszont, ha most jóváhagyom, akkor nem változtathatom vissza. Mivan??? Miértis??? Persze nem kötekedtem, eszem ágában sincs visszakérni a lassabb netet.

Mint láthatjátok, a rendszer icipicit bürökratikus, ebből adódóan lassú, de működik. Az ügyintéző, ha megígéri visszahív, részletesen tájékoztat, és annak ellenére, hogy valami botrányosan beszél angolul, végig kedves és segítőkész. A végén mindíg úgy búcsúzott el, hogy megkérdezte segíthet-e még valamiben? Azért nem feltétlenül ehhez vagyunk hozzászokva, ugye?! ;)

Már begyűjtöttem pár kínai névjegykártyát, mire sikerült belefutnom az első önmagát Cherry-nek, Apple-nek vagy más déli gyümölcsnek nevező kínai hölgybe. Akkor még önuralmat gyakorolva próbáltam nem elmosolyodni, de annyira furcsa volt, ahogy ott állt előttem az a picike, ázsiai ember és azzal a fura angolosságával közölte, hogy ő a Cseresznye (Személyesen!) és amúgy „Nyász-tu-mityú”. Innentől viszont nem volt megállás! Azóta büszkélkedhetünk már Coco nevű kínai ismerőssel is. Otthon egy Emíliát sem ismertem, itt már három ilyen nevű kínait is.

Azóta már tudom, hogy az itteni külföldi tulajdonú vagy érdekeltségű munkahelyeken teljesen természetes, hogy a cég anyavállalatánál, fő üzleti partnerénél használatos utónevek közül válasszanak vagy azon a nyelven is érthetően nevezzék el magukat a kínaiak. Így itt a névjegykártya egyik oldalán a kínai karakterekkel leírt születéskori, a másik oldalon pedig a magának kitalált latin betűs név szerepel. Mielőtt valakiben felmerülne égető kérdésként, elárulom, ez fordítva is így működik: nekem is lett kínai nevem. ;) Talán pont ez is sarkallt arra, hogy picit utánanézzek, hogy hogy is állunk most akkor ezzel a név dologgal, kérem szépen.

Tekintve Kína milliárdos népességét, azt gondolhatnánk, hogy itt temérdek családnévből lehet választani, de ez nem így van. Mára a korábban használt 12 000 családnévből összesen 3000 maradt, ráadásul a lakosság harmada mindössze 5 családnéven osztozik. Érthető tehát, hogy a mai Kínában ezrével élnek olyanok, akiknek teljesen megegyezik a nevük. Állítólag, amikor Dzsingiszkánt egyszer megkérdezték, hogy akarja meghódítani Észak-Kínát, így felelt: „Mindenkit megölök, akinek Wang, Li, Zhang és Liu a családneve. A többivel már nem lesz probléma.” Egy kis statisztika: a kínaiak 90%-a csupán 100 féle családnevet használ. Ezek közül  - a több, mint 90 milliós előfordulási arányával -  a Li a legkedveltebb, így ez a világ leggyakoribb neve (összehasonlításképpen, az USA-ban csak 2,4 millióan élnek az angolszász területen legsűrűbben előforduló Smith névvel).

A kínai utónevek kiválasztásánál nincsenek megkötések, bármely jelentéssel bíró szó lehet utónév, például akár Puqí is. Kínaiul nem létezik olyan névlista vagy utónévkönyv, amelyből a szülőknek választaniuk lehetne és a névnapozás is ismeretlen. A női neveket általában úgy választják ki, hogy a nyugodtsággal, virágokkal, madarakkal legyenek kapcsolatban (például Mei, azaz Gyönyörű vagy Yan, azaz Csábos), a férfinevek pedig a férfiúi erényt hivatottak kifejezni (például Zhijian, mint Rendíthetetlen lelkierő vagy Jinsong, mint Erős fenyő (vagy Pista.;).

Szóval a Lakatos Marlonbrandó vagy Olah Gándálf azt hiszem, kezdésnek nem volt rossz, na de most aztán felkötni a gatyát Magyarország!;)

És igen, egy hét utazás, és még egy hét vámkezelés után megérkezett. Már nagyon vártuk, és végre itt van köztünk. :)

Miután belaktuk a környéket, és felfedeztük a helyi, illetve import termékeket árusító élelmiszerboltokat, sajnálattal konstatáltuk, hogy majonéz, az nincs. Van valami üveges rettenet, de azt inkább hagyjuk. Lehet kapni egész tűrhető tejfölt, van tejszín, tej, sajt, ketchup, mustár, de a tisztességes majonézt hírből sem ismerik. Tudom, ez alapvetően nem egy érfelvágásra okot adó dolog, de nekem rettenetesen hiányzott a TT által gyártott boldogságrántotthús mellől. Nem is szólva a reggeli szendvicsekről. Remélem, Böszörményi az este folyamán nem eszi meg cipőkrém helyett...

Másik hiánycikk a rendes felvágott. Ezt tudtuk mielőtt kijöttünk, szó is volt róla hogy hozunk magunkkal, de azzal vétóztam meg, hogy rettenetes lesz, amikor elfogy. Ezennel megkövetem magamat, sokkal rosszabb, ha soha nem is volt! :) Ahogy láthatjátok, egy gyönyörű, kettévágott rúd téliszalámi formájában melegség költözik a hűtőnkbe.

A csomagban volt még a kedvenc ketchupomból, éééééés megjött a csokipakoláshoz az alapanyag. ;) Milkát eddig itt nem találtunk, és mivel a helyiek nem igazán édesszájúak, leginkább import csoki van, persze horror áron.

Ami viszont a legnagyobb boldogságot okozta, az a dobozban felejtett bevásárlólista. Nem akarok nagyon érzelgősködni, de valami hihetetlen érzés megtalálni a szülők által kézzel írt papírkát. Köszönöjük szépen a sok-sok finomságot, óriás boldogságot szereztetek vele.