Sokszor próbáltam már nekiállni ennek a bejegyzésnek, de mindig értek új élmények, így azt hiszem, ez is csak a pillanatnyi állapotot fogja tükrözni...

Amikor megérkeztünk, gyaloglással kezdtünk. Mindenhol létezik ugye az az általános közlekedési hierarchia, aminek a legalján tanyáznak a gyalogosok (alattuk meg a galambok). Erről van egy elképzelésünk, de maradjunk annyiban, hogy ez azért Európában egész máshogy néz ki. Itt minden kereszteződésben lehet piros esetén is jobbra fordulni, csakúgy, mint az usában. Ezt alaphelyzetben sem könnyű megszokni, hát még itt, ahol egy "picit" erősebb a forgalom, mint  bárhol, ahol eddig jártunk. A legjobban talán azzal lehet jellemezni a közlekedési kultúrát, ha vesszük az olaszok mentalitását és keresztezzük azt az arabokéval. Botrány. Mivel itt az autós iskolákkal nem jönnek ki a forgalomba, csak egy elzárt részen vezetnek, így valójában csak autóirányítást tanulnak, és nem közlekedést. A közlekedési szabályokat elvileg a forgalomban töltött idő alatt tanulják meg és a gyakorlatban leginkább a farkastörvények határozzák meg mindennapjaikat. Valahogy olyan érzésem van, hogy a legtöbb sofőrnek halványlilagőze sincs a KRESZ-ről, az alapvető együttközlekedünksegítsükegymást mentalitást pedig hírből sem  ismerik. Azt gondolom, az alábbi videó teljesen jól érzékelteti a helyzetet:

Eddig 2x sikerült TT-vel olyan helyzetbe kerülnünk, amikor konkrétan a zebrán akart valaki autóval rajtunk keresztül áthaladni. Ez természetesen nem ellenünk szól, mindössze annyi, hogy itt a közlekedés résztvevői hihetetlenül egoisták, csak az számít, hogy nekik merre kell menniük. Mindkét esetben teljesen értetlenül bámult ki a söfőr az ablakon, hogy mi miért kalimpálunk, mi a probléma, hiszen neki arra kell menni, az lényegtelen, hogy mi épp a motorháztetőre készülünk felfeküdni :) A második esetnél azért előtört belőlem az őrzővédő, mivel a drága sofőr, miután az utolsó pillanatban fékezett, még megpróbált kikerülni, csakhogy erre nem volt helye, ezért haladt tovább felénk. Ha együtt vagyunk, akkor persze próbálom TT-t maximálisan megóvni az ilyen szitukban, így szokásommal ellentétben viszonylag morcosan reagáltam. És emberünk csak nézett, hogy a hülye miért üvölt rá habzó szájjal. :D

A záróvonal smafu, a 2x5-sávos úton simán megállnak a belső sávban, amíg meg nem tudnank fordulni, ha éppen arra van dolguk. Gondolom, arra már rájötettek az eddigiek alapján, hogy ez jellemzően nem egy rövid procedúra, mivel az előzékenység itt nem ismert fogalom. Ilyen helyzetekben a fordulni szándékozó mögött pikk-pakk masszív sor alakul ki és dudálással jelzik továbbhaladási szándékukat. :)  Mint megtudtuk, itt a dudálás olyan, mint nálunk a villantás, tehát nem kell túl komolyan venni. Ellenben, ha villantasz, az egyenértékű a drága jó szülőanyjával történő vérfertőző kapcsolat létrehozására való buzdítással. Ha kézjelekkel szeretnéd kommunikálni a nemtetszésed, akkor itt nem a középső, hanem a kisujjadat kell feltartani. Gyorsan tanulunk, ugye?!  

Mint tudjátok, a múlt héten megvettük a bringákat, így szerencsére picit összement a környék és vidáman rójuk a kilométereket a kosaras drótszamarakon. Nekem teljesen új ez a kosár élmény. Eddig nagy meglepetésre soha nem volt ilyen cangám, de így a városban valami hihetetlen mókás, nagyon jó a piacozás/vásárlás után bedobni előre a cuccot és nem a hátizsákkal szenvedni. Ahogy látom, a helyiek azért nincsenek megbarátkozva a bringázási szokásaimmal. Igazából újra gyerek vagyok Kanizsán, óriás szlalompálya az egész járda/bicikliút/úttest kombó. Úgy látom, hogy az autósok alapvetően nem érzik a járműveik szélességét és bár hihetetlen "óvatosak" egy-egy szűkebb helyzetben, engem ez nem fog vissza, ha szerintem valahova én még beférek. Úgyhogy lehet, hogy pár szívrohamot már kiosztottam, ennyit viszont kell törlesztenünk velük szemben, azt hiszem. :) Érdekesen gondolkodnak, ezt már ugye említettem, és valahogy a közlekedési moráljukba nem épült be az egyébként jellemző közösségi szellem. Erre az egyik legjobb példa a 3 nappal ezelőtti szitum, mikoris a bicikliúton (normál autós sáv szélességű) jött velem szemben egy motoros és eszébe nem jutott elfordítani egy picit is bármerre a korányt, hiszen, ő arra akart menni. Jött, mintha madzagon húzták volna. Előttem 2 méterrel megállt és nézte, ahogy kikerülöm. Mi van veled ember?! :)

A közlekedésben alapvetően 4 nagy csoportot különböztetünk meg:

1 - Gyalogosok: azt gondolom, elég kultúráltak a helyi viszonylatokhoz képest. Mondjuk kőkeményen meg lettek nevelve: aki még él, az megtanulta, hogy tényleg ő a legalja, senki nem fog sem irányt változtatni, sem lassítani a kedvéért.

2 - Bringások: nagy gond velük sincs, jellemzően lassabbak nálunk, de kanyarodás előtt esélytelen, hogy elnézzenek bármerre, így ha épp mellettük vagy, ráfaragsz :) Ennél a csoportnál már érezhető az itteni közlekedési mentalitás.

3 - Motorosok: az általunk megszokottól eltérően itt nincsenek nagymotorok. Eddig kettőt láttam, le is fotóztam gyorsan. Azt gondolom, ennek alapvetően 3 oka lehet: az első, hogy nincs nagyon lehetőség ezeknek a gépeknek a kihasználására (mert a sok Ferrarit, meg AMG Mercit ki lehet ???), a második, hogy valószínüleg ők is felmérték, hogy itt nagymotorozni egyenlő az öngyilkossággal vagy a nagyon gyors szervdonorrá válással, a harmadik pedig, hogy nem elég drága. Itt a motorok túlnyomó többsége kis elektromos robogó, ami a frászt hozza ránk, mert hangja ugye nincs, és egyszercsak elsuhan melletted. A klasszik robbanómotoros scooterek szerintem a légszennyezettség miatt nincsenek favorizálva, ami nem is baj...

4 - Autósok: a legproblémásabb brigád. Említettem a vezetési tudás és a közlekedési kultúra hiányosságait, a közlekedők mennyiségéről nem is szólva. Úgy próbálják szabályozni a számukat, hogy havi 80.000 új rendszámot adnak csak ki, azt is sorsolják. Aki nyer, és nem kell neki, olyan 2.5M HUF-ért adja el. A gépjárműpark valami hihetetlen. A minap olvastam egy cikket a TotalCar-on, hogy a Brilliance-okra (egyik legjobb helyi márka) készítenek mindenféle body-kit-et, amivel BMW-sítik, merthogy itt az import kocsikra  nincs ugye  pénz. Hát, a kedves szerző jószokás szerint vagy kitalálta a sztorit vagy nem volt még kínai nagyvárosban. Azt nem vitatom, hogy biztosan van kereslet az ilyen termékekre, márcsak az ország méretét figyelembe véve is, de maradjunk annyiban, hogy ennyi prémium autócsodát mint itt, még nem láttam. Sehol. Kevesebb a helyi autó, mint az import. A kínaiak alpvetően nagyon szeretik mutogatni a pénzüket, erre pedig nincs is jobb módszer, mint valami feltűnő kocsi. A prémium márkák kb 30%-a L-es, kezdve az A4 / 3as bömös mérettel egészen az A8 / 7es-ig. Valami hihetetlen magamutogatási-, kompenzálási mániájuk lehet, mivel a szinte folyamatos dugók ellenére 3 literesnél kisebb prémium autó kb nincs. Merciből vadászni kell a nem AMG-re, itt láttam először R-osztályos AMG-t. Ami még szemet gyönyörködtető, az a színkavalkád. Az a jó, hogy pénzen nem lehet ízlést venni, de ezt itt nem is erőltetik. A lényeg, hogy feltűnő legyen, és ehhez szerencsére minden eszköz adott is. Mivel a hangjukkal 30-40-nél nem igazán tudnak kitűnni, ezért marad a csodálatos színválasztás:  

vagy:

akár:

Szóval a helyzetet alapvetően szokni kell, de feltett szándékom hogy megnevelem őket, legalábbis azokat, akikkel személyesen találkozunk. :) Ha egy kifejezéssel kellene jellemeznem a közlekedést, akkor az ez lenne:

Pár napig eltartott ugyan, amíg a +12 fokból összehoztuk, de megcsináltuk! :)

(Sms még nem jött.)

Ma ebéd után TT teljesen belelkesülve mondta, hogy tök jó lenne valami olyat csinálni este, amit eddig itt még nem. Ezért nekiálltunk pulcsit kötni. Najólvan nem is. :D A vicces az, hogy reggel nekem is eszembe jutott, hogy valamit programolhatnánk este, és mikor ezt mondta, már konkrét tervem volt, pedig ugye nem vagyok egy tervezős... Persze kapásból lebuktam, mert valamilyen hihetetlen oknál fogva, már nem először járt egy rugóra az agyunk. :) Szóval miután TT visszament a bányába, én elindultam az általunk eddig egyetlen felefedezett mozi felé, hogy leboltoljam a jegyeket. Egy picit el vagyunk csúszva az otthoni premierekhez képest, így ide most ért el az új Dájhárd. Igen, tudom, bárki aki eddig látta botrányosra értékelte. Ha nem itt lennénk, szerintem nem is néztük volna meg, de ugye a budapesti helyszínek és Ganxsta Zoli azért Pekingben simán nyomós érv 2 jegy mellett. Klasszik multiplex mozi, nagyjából a szokásos kinézettel. Odamentem a jegypénztárhoz, kértem 2 jegyet, itt egy picit elbizonytalanodott a szemben álló lány, de áthidalta a problémát, elém tolta a műsort, én meg rámutattam a képre. Ezek után hihetetlen flottul ment a jegyvásárlás, mivel az előttem lévő képernyőn feljöttek az időpontok, ráböktem a megfelelőre, majd feljött a terem üléstérképe, ahol kijelöltem a nekem tetszőt. Olyan mint az online jegyrendelés, csak ez offline, ellenben live :)

Jószokásunkhoz híven a kezdés után nagyjából 10 perccel érkeztünk a terembe felszerelkezve a legnagyobb kapható kólával, ami itt pont fél liter. Picit meglepett a méret, mert ennél azért szomjasabb szoktam lenni, viszont így nem lettem rosszul a film felénél. Megszoktuk, hogy érkezés után (tehát a hivatalos kezdés +10 perc) még vagy 5 perc előzetes megy, és mivel ugye a reklámoknál még sorban állunk a büfénél, így legalább azt nem kell végigszenvedni. Na, ezt a szokásunkat át kell alakítanunk, mivel pont 10 perccel csúsztuk le a film elejét :) Úgy tűnik, itt picit máshogy értelmezik a kezdést, de ez legyen a legnagyobb baj.

A filmről nagy meglepetésre nem tudok ódákat zengeni, azt hiszem, az jellemzi a legjobban, hogy TT a közepe felé bealudt. Mondjuk nem tette egyszerűvé a cselekmény megértését, hogy az orosz részeknél ugye esélyünk nem volt, a szágyítyeszen kívül sokat nem sikerült megérteni. Jójó nem kell agysebésznek lenni hozzá, hogy az ember rájöjjön kb mi is hangozhatott el, de azért ez is egy új élmény. :)

Hallottam valami olyasmit, hogy a teremben a film-, illetve képrögzítést a törvény büntetheti, de a kedvetekért azért...

Pekingben is eljött a március 15-i hosszú hétvége és mi szépen el kezdtük gondolkodni rajta, merre bővítsük tovább a városismerkedési túránkat.  Még szerencse, hogy – szokásunkhoz híven – nem terveztük túl a dolgot, mert egyrészt szegény PK a hét eleji gyomorrontás kiheverése után a hét közepére megörvendeztette magát egy jó kis megfázással, másrészt az egész héten növekvő szmogszint péntekre a tetőfokára hágott és teljes szürkeség borult a városra. Most is csak bámulok az ablakon kifelé és alig hiszek a szememnek. Nincs 10 méter sem a látótávolság.

Maradt tehát a tea-C-vitamin-alvás szent trimuvirátus bevetése mindkettőnknél (megfejelve természetesen egy kis Foma1-gyel) és teljes nyugalommal henyéltük végig a napokat.

Szombat délután viszont gondoltunk egyet, felcsatoltuk maszkjainkat és harmadik körben támadtunk az utcánkban lévő biciklibolt felé. Elnézve a rengeteg bicajos kínait, már a kezdetek kezdete óta vágyakoztam egy saját bringára és PK-val tudatosan adtuk meg magunkat a sorsunknak, hogy ránk találhassanak a sajátjaink. 

Elnézve az utcán kerekező emberek számát esett csak le, hogy Katie Melua nem viccelt, amikor elénekelte a „9 million bicycles in Beijing” c. dalt!

Az elképesztő hosszúságú, L-es méretű luxuskocsik között itt könnyedén szlalomoznak az aluminium moped autók és a 80%-ig elrozsdásodott biciklironcsok is. A lényeg, hogy ha vmi gurul, arra a kínaiak felpattannak és már indulhat is az életveszélyes cikázás. A még igencsak kezdetleges vezetési kultúrájukkal kapcsolatban több helyről hallottuk már azt a magyarázatot, miszerint az Olimpia után nagyon sok kínai gazdagodott meg és a biciklikről rögtön hatalmas autókba ültek át. Közlekedni ellenben még mindig úgy próbálnak, mintha a régi kerékpárjukat hajtanák.

Szóval a most szombaton megcélzott bicikliboltot már megérkezésünket követően rögtön felfedeztük és a meghatározhatatlan korú, orrtúró kínai eladó bácsival minden látogatásunkkor (amiből a mostanival együtt már három volt) le is pakoltattunk 1-2 darabot, hogy próbaként végiggurulhassunk velük az üzlet előtti járdán, de aztán csak nem szántuk rá magunkat a vételre. Érthető, hogy most, mikor harmadszorra gyalogoltunk visszafelé és azon nevettünk, hogy van egy olyan érzésünk, hogy most sem veszünk semmit, nekem az is eszembe jutott, hogy a bácsi nemes egyszerűséggel be fogja zárni előttünk a boltot, amikor ismét meglát minket.

De ez itt nem az az ország, ahol bármilyen üzlet elől elzárkóznának (én még itt soha nem tudtam olyan korán vagy olyan későn az utcán gyalogolni, hogy egy bankot vagy boltot bezárva láttam volna!) és az újabb darabok lepakoltatása után megcsillant az üzlet sarkában az én halványkék és PK Ferrari piros cangája!  Tökéletes kis city-bike-ok, elég masszívak és mire kettőt pislogtunk az orrtúrós bácsi már a kerekek légnyomását ellenőrizte és felszerelte rá a kosarakat is!  Ugyan PK bánatára ez nem alkudozós bolt volt (vagy csak a két hülye külföldinek nem az), de így is röhejes áron hoztuk el őket.

Pár perccel később már kerekeztünk is a kedvenc piacunk felé, az Y-kanyarhoz, hogy beszerezzük a zöldborsóleves hozzávalóit és olyan jó érzés töltött el: itt vagyunk ketten, tekerünk a sok kínai között mi is, Pekingben… Valahol a szmogréteg felett biztosan süt ránk a Nap is.;)

Azt a régi Kovács Kati dalt kezdtem el önkéntelenül is dünnyögni magamban a konyhába menet, amikor reggel megláttam, mi folyik az ablakunkon túl..Nem is folyik. Patakokban ömlik a "likvid égi áldás". Egy hónapja vagyunk már itt, de idáig csak a száraz hideget, majd a még szárazabb meleget tapasztaltuk hol a szmoggal, hol a Góbi-sivatagból érkező homokszemcsékkel dúsítva.

Nem mondanám, hogy a szervezetünk azonnal zökkenőmentesen vette a változást, de semmi gond, hidratálás! – gondoltam pár homokszemcse megőrlése után, és PK-t kétnaponta sarokba szorítva kezdtem üldözni a még otthonról hozott krémekkel.  Én mondtam neki, hogy ezek itt most aranyat érnek, pláne, hogy az itteni boltban kapható termékek mindegyike bőrfehérítőt tartalmaz, de még nem teljes a sikerem..

Szóval a hideg és száraz tél után csak legyintettünk az előttünk álló  80%-os páratartalom és a 30-35 fokos hőmérséklet hallatán. Én titokban már vártam is, hogy eljöjjenek a 20 fok feletti napok. Mit nekem az eső? Legyen csak meleg!

Erre lett eső. És maradt a hideg.

Deeeee legalább találtunk egy újabb dolgot, amiben megint olyan, mintha otthon lennénk: éljenek az iszonyatos dugók! ... Így hát, a mai mottóm szinte önmagáért kiált: "Add máááááááááá', Uram az esőt!"

Az elmúlt időszak picit esemény és élménydúsra sikeredett, úgyhogy sajnos a blogolás egy csöppet elhanyagolódott (mea culpa), nademostaztán... ;)

Kezdjük az elején, aztán esélyes hogy őskáoszba fullad az időrendiség, de ügyesek vagytok, összerakjátok majd a képet, nem féltelek benneteket.

Végre valahára beköltöztünk 2. átmeneti, ámde hosszabb időszakra szóló lakásunkba. Hihetetlen megkönnyebbülés itt lakni, az okokat el tudjátok képzelni, hadd ne részletezzem. Ha minden igaz itt már tényleg van privát szféránk, és bár eddig sem fogtuk vissza magunkat, legbelül azért jólesik a tudat... Nagyon jó helyen van a lakás, TT gyalog kb 20 perc alatt beér a dolgozóba, ha leinteget egy taxit a ház előtt akkor 5 perc. A sokadik emeleten vagyunk, ami gyönyörű kilátást ad a környékre, már amikor van bármilyen kilátás a reggelenként ad hoc jelleggel, meglepetésszerűen támadó szmogtól.

Az elmúlt napokban megpróbáltuk picit felfedezni a környező utcákat/helyeket, több-kevesebb sikerrel. Az első megdöbbentő dolog, hogy itt kb csak pláza méretű mindenféle óriás bevásárlóközpontok, illetve 5 négyzetméteres kis trafikszerű üzletek vannak. Nincs átmenet. Miután beköltöztünk 4 bőrönddel, és még vártunk a dobozolt féléletünkre, elkezdtük picit élhetőbbé varázsolni a helyet. Az ehhez szükséges alapvető dolgokat a pár saroknyira lévő Jashow ( mi csak jáksó-nak hívjuk, kacc kacc ) fake marketben kezdtük beszerezni. Említettem valamelyik előző posztban a helyi élelmiszer lánc tagjának méretét, na gyerekek ez ugyanaz, csak nem 2 emeletes hanem 5!!! Hihetetlen, konkrétan a sz@r-tól a ventillátorig mindent lehet kapni. Épphogy csak helikopter gépágyú nincs, de ha betúrnak hátul a polc alá, tuti összeraknak egyet estig :) Minden van, és természetesen eredeti kínai hamisítvány. Alkudni ér, sőt leginkább kötelező. Örök életemben utáltam alkudni, mindíg nálam alkudtak, ezért tudom milyen a lőcs másik oldalán, nem is szeretem éppenezért igazán. Ellenberger ami itt megy az valami egészen más. Szemléltető példák következnek: szükségünk volt törölközőkre, mi sem volt természetesebb mint felmenni a megfelelő szintre, megtalálni, és elhozni 4-et 2-áráért, ami mint utólag kiderült teljesen jó vétel volt, de persze megvan a végén a tudat, hogy azért átvágtak még így is kellemesen :) , vagy a másik eset, hogy vettem teljesenmindegyhogymit, azt mondta 38, én elhoztam 10-ért, a végén pedig még mindíg mosolygott, szóval rosszul nem járt az tuti. Ami a hihetetlen megnyugtató, hogy ha kinézel valamit, azt épületen belül még alsó hangon 10 helyen megtalálod, így ha nem úgy megy az érdekütköztetés ahogy szeretnéd, odébbsétálsz max 10 métert, és újrakezded. Ami sokszor eszembe jut ilyenkor, hogy ugye hihetetlen harcedzettek ezek az árusok, hiszen ebből élnek, és heti hét nap nyomják vagy 10-12 órát, szóval rutinjuk van bőven, de a nagyimra még ők sem lettek volna felkészülve. Ha ide kijöhetett volna, tuti semmiért nem fizetett volna többet mint amennyibe az árusoknak került, és a végén még ők futottak volna utána a becsomagolt motyóval ;) Kicsit sok a volna, de nehéz ezt így szépen becsomagolni, bocs.

Másik pár saroknyira lévő megaáruház a kütyümániás férfibirodalom. A hétvégén TT-vel bringakeresés közben akadtunk rá, ha már ott voltunk gondoltam berángatom picit, az élményre sem ő, de ami a legdurvább még én sem voltam felkészülve. A méretezést kb sejtitek, igen, mindemellett sokemeletes, és valami elképesztő mennyiségű elektronikai cucc van benne. Eddig az egyetlen felismerhető celebet itt láttam reklámarcként, Jackie Chan irdatlan méretű Canon reklámról vigyorgott ránk nagyon meggyőzően. Szóval minden amiben áram futkos az van itt, telefontól a fényképezőgépen át, a mindenféle tabletekig. DisneyLand  fiúknak. Ami mondjuk hihetetlen iritáló, hogy egyszercsak ránkragadt egy árus, és mindenhova kísérgetett, miközben lökte a sódert valami érthetetlen nyelven. Tiszta kínai volt ez nekünk. Miután felocsúdtunk a sokkból, és rájöttünk hogy itt aztán bringát tuti nem veszünk, gondoltuk átmegyünk a szemben lévő áruházba, hátha ott. És mitörtént??? Ugyanilyen áruház, más színű logóval. Késssz. Hogy ki a hátam veszi meg ezt a sok kütyüt nem tudom, mert vásárlóval azért nem volt tömve egyik sem, de tudom, még át kell állítanom az agyam, itt egy picit többen laknak. Mint Magyarországon. Kétszer. És ez csak egy város.

Tegnap a jáksó előtt sikerült lekapnom egy helyi jellegzetességet, amit a Tiananmen téren láttunk először, és már ott sem hittünk a szemünknek. Akkor még azt hittük valami egyedi dolgot láttunk, mára azonban kiderült, hogy egy ázsiai jellegzetességgel állunk szemben. Naszóval, mivel ugye a térségben nemolyan nagyon sokkal ezelőttig nem igazán volt pelenka, ezért a bébik és csöppségek ilyen jellegű gondjait teljesen logikusan máshogy kellett orvosolni. És míly találékony az ember, a lehető legegyszerűbb, és legnagyszerűbb megoldás született, a picik popsijánál kivágták a ruhákat, szépen elvarrták, és tádááám, kész is. Bárhol, bármikor elvégezhető a szükség, nem kell levetkőztetni, ami ugye főleg hideg időben kifejezetten előnyös, és már lehet is tovább futkosni :)

Tegnap csodaszép időnk volt egészen estig, folyamatosan fújdogált a szél, aminek megtanultunk örülni egész gyorsan, mivel nagyjából 2 variáció van: fúj a szél és jobban fel kell öltözni, cserébe süt a nap és jó a levegő (már amenniyre egy nagyvárosban jó lehet, szóval kb BP szintű), vagy nem fúj a szél, nincs olyan hideg, ellenben botrányos a légszennyezettség. Per pill pont ilyen, a felső az amerikai nagykövettség adata, az alsó a hivatalos kínai mérés eredménye:

A két kép ugyanarról a helyről jészült, különböző napokon, nagyjából ugyanabban az időszakban. Nem fotóboltoltam meg, a diffi önmagáért beszél...

PK előző bejegyzéséről - az egyelőre cseresznyésen megúszott bélfertőzésünkről - eszembe jutott, hogy elmesélem első itteni (és amúgy azóta általánossá vált) éttermi élményünket.

Kezdjük azzal, hogy belépsz és észreveszed, hogy mindehol hamutartó. Itt ugyanis mindehol (de tényleg mindenhol!!!) megengedett a dohányzás. Ez alatt értsd, hogy nemcsak a benti éttermes helyeken, de konkrétan az autószalonokban is ki van téve a hamutartó és kb. külön felhívnak arra, hogy egy félig elszívott cigivel szállj be a kiállított darabba és próbáld ki a kocsiba beépített hamutartót is! Azt mondják, a múzeumokban és a bankokban talán nem illik rágyújtani, de én erre sem fogadnék.

Szóval pikk-pakk, 30 mp-en belül már eléd is varázsolják  az étlapot, ami konkrétan egy fél Révai lexikon vastagságú bekötött könyv, tele képekkel. Maradjunk annyiban, hogy gyorsan haladva  is egy 20-25 percet igényel az átnyálazása.

De, ami a legmegdöbbentőbb volt számunkra az az, hogy a legösszetettbnek tűnő étel kikérése után is maximum(!) 10 percen belül az asztalodon landolt a rendelés. Itt ugyanakkor nem egyszerre hozzák ki a fogásokat, hanem, ahogy azok elkészülnek, és azért, hogy ebben minél up-to-datebbek legyenek a pincérek, gyakran egy fülessel járkálnak a fejükön, amin keresztül a konyhából kapják az infokat.

Másik meglepő dolog, hogy jó magyar szokásként kértünk tészát/rizst is köretként, de mivel azt itt az étkezés után szokás enni arra az esetre, ha még éhes maradnál, csak utolsó tételként hozzák ki, így a sok zölsédges, szószos husi foglalhatja el a bélrendszer legalját.;)

Ha pincérre van szükség, csak egy ultra hangos vakkantás és máris a semmiből előteremnek, minden sértődöttség nélkül. Mindez otthon 1-2 hegyes, kajába célzott, tartalmasabb köpés nélkül szinte megúszhatatlan lenne. Itt természetes és mosolyognak hozzá.

A pekingi konyha egyébként paradicsomos alapú, és el kell mondanunk, hogy - hormonkészítmények ide vagy oda - valami fenségesen édesek a paradicsomok itt. Teljesen rájuk kaptunk, és szerves részét képezik az itthoni étkezéseinknek már.:)

Összegezve, idáig 10ből 9szer nagyon jól jártunk. Persze, más mint az otthoni kínai - ezt tudtuk, gondoltuk - de pozitív értelemben más! Nagyon ízeletes, változatos, főképp disznó-, és marhahúsra épülő kaják, sok-sok zöldséggel és rengeteg zsiradékkal.

Az az 1 a 10ből, mint kivétel, a tegnapi napon ért minket. Rohadt, ecetes spenót, ecetben főtt rizstésztával és macskakaja szagú, fura húspép kenyérféleségbe töltve, megfejelve az egyberagadt orsóstészátás, gombás, menzás paradicsomszósszal meglocsolt egytálétellel. Hát, Istenem, ilyen is kell, elraktuk tapasztalatnak, a tányért pedig kedvesen eltoltuk magunktól 3 falat  (1. : az eszmélésé; 2. falat: "de biztos, jól éreztem?"érzésé 3.: "rohadt éhes vagyok, megpróbálom, na!" kezdeti optimizmusé) után. Legközelebb a 2-nál megnyomjuk a "leggyengébb láncszem" gombot és kiszállunk!;) 

 Szóval, lefogyni hosszútávon - azt hiszem, - nem fogunk.:)