Ni Hao!
2013.02.21. 11:19
Nem tűntünk el, és nem is a legkisebb szobában töltjük napjainkat szerencsére (még), hanem sikerült életünk első igazi jetlag élményét 100%ban, teljes egészében kiélvezni. Miután nagyjából belaktuk átmeneti szállásunkat és felfedeztük a környező utcákat, szembesültünk a ténnyel, hogy tök jól tudunk aludni, egészen este 10-től mondjuk hajnal 2-ig. Utána egy laza 3-4 órás ébrenlét teljes aktivitásban, majd pár óra ájulás, és TT ment is dolgozni. Fura a helyzet, mivel neki ugye a munka miatt elvileg picit könnyebben ment az átállás, ellenberger gyakorlatilag küzdött velem vállvetve. A kedd volt a mélypont, addigra már 3 napja nem ettem, nem aludtam rendesen, kis testem masszívan kezdett tiltakozni. Mivel a közérzetem mondhatni katasztrofális volt, drága szerelmem megelégelte a helyzetet, és ellentmondást nemtűrően belém diktált egy jó fél üveg bort. A kúra fantasztikusan sikerült, sikerült egyhuzamban aludnunk vagy 6 órát. Tegnap este újra bevettük a medicínát, és jelentem, ha minden igaz a probléma kipipálva.
Esténként picit mászkáltunk a környéken ahogy említettem, és persze fotóztunk is rendesen, hááááát nemgyenge az első benyomás. Ami nem lesz gondolom meglepő, hogy icipicit feljebb kell emelni a fejet, ha meg szeretné az ember nézni hol érnek véget az épületek vertikálisan:
Nagyon mókás a jól ismert termékeket helyi verzióban a polcon látni:
Megvan a kedvenc reggeli narancslé is, illetve az elmaradhatatlan coke:
Megtatláltuk a helyi bevásárló áruházlánc egyik tagját is, a mérete valami brutális, kanizsai vonatkozású ismerősöknek csak annyit mondanék, hogy a Dél-Zala kompletten egybenyitva kb, és ugyanúgy kétszintes, aki kevésbé ismerős arra, képzelje el a régi budai Skálát tokkal-vonóval, és ez csak élelmiszer és vegyiárú. Hihetetlen, kb minden van, ami a konyhába, háztartáshoz kell. A halas részen futottunk bele ebbe, mi biztos nem csinálunk belőle levest:
A Panda pedig figyel, úgyhogy jók legyetek!!! ;)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ildis5 2013.02.21. 14:41:13
PekingiKacsa 2013.02.21. 15:40:47
sz_timi 2013.02.22. 09:17:59
PekingiKacsa 2013.02.22. 17:15:38
Mokushok 2013.02.23. 23:02:07
Legalább otthon érzitek magatokat :-)